Ami kampó akar lenni, idejekorán meggörbül…
Ezt a német közmondást, amely annyit jelent, hogy már gyermekkorban megmutatkozik, hogy kinek mihez van tehetsége, Édesanyám is megtapasztalta, amikor azt akarta, hogy 6 évesen elkezdjek angolul tanulni. Ekkor 1986- ot írtunk és Magyarországon még javában tombolt a kádári gulyáskommunizmus, amely bár az államszocializmus egy liberalizált formájának számított (különösen annak NDK-s változatához képest), de az angol nyelv és az általa közvetített szabadság szele még ebben az időszakban is szigorúan tiltott volt. A szüleim azonban rendületlenül hittek abban, hogy a kommunista éra nem tart(hat) örökké és a szabadság levegője valamikor Magyarországra is megérkezik. Az Édesapámnak volt egy régi rádió készüléke, amellyel lehetett fogni a Münchenből közvetített “Szabad Európa” rádió adásait. A hidegháború idején a “Szabad Európa” rádió jelentette a nyugati világ hangját a vasfüggöny mögött rekedt emberek számára. Az egykori keleti blokk államai azonban zavaró rádióadókkal próbálták akadályozni a szabadság hangjának terjesztését. A “Szabad Európa” rádió adásainak hallgatása természetesen nem kívánatos volt. A szüleim azonban titokban mégis ezt tették és gyakran lebegtek a szabadság hullámhosszán…
Az egykor zsidók által benépesített híres mezővárosban, Jánosházán, ahol felnőttem, korábban működött egy világra nyitott és neves gimnázium, amelyet a kommunista diktatúra idején bezártak. Ebben a gimnáziumban tanította idegen nyelvekre a diákokat egy kedves házaspár. A szovjet elnyomás idején ideológiai okokból természetesen tilos volt számukra, hogy angol nyelvet tanítsanak. Ezért Édesanyám a legnagyobb titokban állapodott meg Pista bácsival – aki akkoriban már jócskán a 70-es éveinek derekán járt – arról, hogy a bátyám és én hetente két alkalommal angol órákat veszünk tőle. Természetesen erről senkinek sem mesélhettünk, különben mind a szüleim, mind Pista bácsi szép kis büntetésre számíthatott volna “a rendszer ellenségeiként”…Pista bácsi gyorsan felismerte a nyelvtehetségem és erről az Édesanyámat is tájékoztatta. Így kezdődött a nyelvek iránti vonzalmam és szenvedélyem, amely eddig az egész életemet meghatározta. Így a címben említett német szólásmondás, amely szerint “Ami kampó akar lenni, idejekorán meggörbül”, az én esetemben igaznak bizonyult….
Ezúton szeretnék köszönetet mondani kedves Édesanyámnak, Stankovics Zsuzsannának a szeretetéért, támogatásáért, inspirációjáért és a belém vetett hitéért. Nélküled most nem lennék az, aki ma vagyok. Nagyon köszönöm!
És ne felejtsd el a szép római kori mondást: TEMPVS FVGIT AMOR MANET , amely annyit jelent, hogy: Az idő megy – A szeretet megmarad. Szerencsére! És örökre…